Nektek köszönhetően két nap alatt összegyűlt az eredeti célként kitűzött 5 millió forint! A pénz összegyűlésével egy időben a Magyar Nemzeti Filmalap arról tájékoztatott bennünket, hogy a rajzfilmmel kapcsolatos még hátralévő munkákat befejezi. Mi ezt óriási közös sikernek tartjuk és örülünk, hogy elértük az eredeti célunkat: a filmet a következő generációk is ugyanúgy élvezhetik, mint mi. A fejlemények természetesen gyűjtést és az ahhoz tartozó ajándéktárgyak gyártását és kézbesítését nem érintik.

Szombat délután a Magyar Nemzeti Filmalap bejelentette, hogy befejezi a felújítást. Mi így a már digitalizált és részben felújított 195.000 képkockát örömmel átadjuk és boldogan várjuk a rajzfilm bemutatóját.
A film felújításának megkezdését a Magyar Nemzeti Filmarchívum támogatása tette lehetővé, hiszen ők őrizték eddig a film egyetlen negatívját. Nekünk az első naptól kezdve egyetlen célunk az volt, hogy a Macskafogót felújítsuk és méltó módon ápoljuk a film utóéletét, hogy a mi gyerekeink is Grabowskival nőhessenek fel. Boldogok vagyunk tehát, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap vállalja a restaurálás befejezését is. Ennél jobban nem is alakulhatott volna a film sorsa.
Szeretnénk megköszönni mindenkinek az eddigi segítségét, de ezzel a gyűjtés még nem ért véget! 🙂 Az eddig és az ezután felajánlott támogatások is – ahogyan itt, a weboldalon is olvashatjátok – a film utóéletének ápolására, kiállítás szervezésére, az alkotókkal felvett interjúk és rendezői kommentár befejezésére, alkotók támogatására fordítjuk. Ezen felül tartjuk a kapcsolatot az alkotókkal, összefogjuk a rajongókat és további olyan Macskafogó relikviákat kutatunk fel és mentünk meg az utókornak mint a stábfotó vagy képes forgatókönyv. Sőt, a terveink szerint különböző Macskafogós tárgyakat, játékfigurákat is gyártunk majd! Ezzel az a cél, hogy a Macskafogó figurák játékként is olyan meghatározóak legyenek a ma felnövő gyerekek között, mint maga a film felnőttek között. Ezzel is ápolva a film méltó utóéletét! 🙂
-
Álló plakát (2019)
Nem limitáltAz 1986-os mozi plakát inspirált, minden elemében újra rajzolt álló plakát.
+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Azonnal átvehető
-
Akció!
Mozi plakát (2018)
Limitált (121 db maradt a 150 db-ból)A Macskafogó rajzfilm digitálisan felújított változatának 70 x 100cm-es mozi plakátja amit rajzfilm 1986-os filmplakátja inspirált!
7,500 Ft4,500 Ft+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Azonnal átvehető
-
Akció!
Konzerv tolltartó
Nem limitáltA rajzfilmben is látható konzervek kiválóak tollak és egyéb íróeszközök asztali tárolására. A csomag 3 db konzervet tartalmaz!
2,500 Ft2,000 Ft+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Azonnal átvehető
-
Igazolvány (többféle)
Nem limitáltMint az közismert, egér hivatalosan csak INTERMOUSE igazolvány birtokában léphet be a Központba.
+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Azonnal átvehető
-
Színes csoportkép
Nem limitáltMaros Zoltán figuratervező által eredetileg is A4-es méretben rajzolt Macskafogó karakter csoportkép nyomtatott változata!
+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Rendelhető
-
Képes forgatókönyv
Limitált (32 db maradt a 32 db-ból)A Macskafogó eredeti közel 250 oldalas rendezői képes forgatókönyvének másolata benne a rendező jegyzeteivel.
+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Rendelhető
-
General Director tábla
Limitált (29 db maradt a 32 db-ból)“Jöjjön közelebb, Safranek…” sajnos pontosan tudjuk mi következett ezután a General Director tábla mögötti irodában.
+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Rendelhető
-
Macskatechnikai diafilmek
Limitált (27 db maradt a 32 db-ból)Limitált darabszámban (32!) elérhetővé váltak un. Macskatechnikai diafilmek (3db)! Vajon Safranek melyiket választaná?
+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Azonnal átvehető
-
Hurrikán gázpasztilla
Nem limitáltBeszereztünk kitűzőnek álcázott Hurrikán gázpasztillákat amelyhez most a működését bemutató kis használati utasítás is jár!
+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Azonnal átvehető
-
Akció!
Karakter rajzok (többféle)
Nem limitáltMaros Zoltán figuratervező által eredetileg is A4-es méretben rajzolt Macskafogó karakter rajzok.
2,500 Ft2,000 Ft+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Azonnal átvehető
-
Bögre, dedikált (többféle)
Nem limitáltA Macskafogó rajzfilm figuráit ábrázoló bögrék melyek talpai hivatalos Macskafogó pecséttel vannnak ellátva!
+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Azonnal átvehető
-
Bögre (többféle)
Nem limitáltA Macskafogó rajzfilm figuráit ábrázoló bögrék melyek talpai hivatalos Macskafogó pecséttel vannnak ellátva!
+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Azonnal átvehető
Trackback/Pingback