Gyűjtés az “ÍGY KÉSZÜLT A MACSKAFOGÓ” filmért és kiállításért
az alkotók és rajongók szervezésében, hogy Grabowsky-t a jövő nemzedékei is ismerhessék!
“Mert mostmár csak az a dolog segíthet.” – Bob Poljakov

Ezért pár éve a film alkotói – köztük Ternovszky Béla, a rajzfilm rendezője – és egy lelkes rajongókból álló csapat úgy döntött, hogy önerőből belevágnak rendezői kommentár felvételébe és interjúk készítésébe az alkotókkal “Így készült a Macskafogó” címmel. Ezzel párhuzamosan belevágtak még egy kiállítás rendezésébe és gondoskodnak Grabowskiék utóéleítéről, remélve, hogy idővel más rajongók is támogatják majd erőfeszítéseiket. Ez a pillanat most jött el, erről szól ez a gyűjtés!
“Így készült a Macskafogó” címmel interjúkat készítettünk a rajzfilm alkotóival: Ternovszky Béla rendező és Nepp József forgatókönyvíró mellett Bánfalvy Ákos (háttértervező), Benedek Miklós (Teufel), Béres Ilona (Pissy), Hernádi Edit (mozdulattervező), Kern András (Buddy), Kunz Román (produkciós vezető), Mikó István (Lusta Dick), Morvay Gábor (gyártás vezető), Pálos Zsuzsa (Cookie), Szórádi Csaba (animátor) és a Párizsban élő Maros Zoltán (figuratervező) is mesél a Macskafogóról!
Ezeket az interjúkat a lehető legmagasabb minőségben, a filmiparban elérhető legjobb technikával és szakemberek segítségével rögzítettük, mert tudtuk azt, hogy ez egy egyszeri lehetőség lesz, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a felvétel óta sajnos több alkotó nincs közöttünk…
Itt olyan izgalmas kérdéseket tudtunk tisztázni az alkotókkal, mint például hogy mi inspirálta a rajzfilmet, miért olyan népszerű Teufel vagy éppen ki volt Julius Caesar és miért kellett heroint csempésznie műlábában?
2018. október 13-án egy eddig soha nem látott MACSKAFOGÓ kiállítással is készülünk, melynek helyszíne ugyancsak a Pannónia Stúdió lesz! Itt az alkotók bemutatása mellett olyan kincseket láthattok, mint eredeti rajzok, cellek, hátterek, plakát, stábfotó, valamint a rajzfilm eredeti képes forgatókönyve!
Továbbá a FabLab Budapestnek és magyar ipar- és képzőművészeknek köszönhetően olyan – a rajzfilmben is látható – kultikus tárgyak kelnek majd életre, mint például: egér vérkonzerv, Mr. Teufel szivarvágója, szeme, robotkeze, kísérleti cementkocka, Schwarz VHS kazettája vagy éppen a 411-es egérbörtön és még sorolhatnánk… ezért inkább vegyetek részt a gyűjtésben és gyertek el! 🙂
Nagy álmunk, hogy a Pannónia Filmstúdióban közösen ünnepeljük meg a Macskafogó 32. születésnapját 2018 október 13-án, az alkotókkal közösen! Ezen a kivételes napon továbbá tervezzük az “Így készült a Macskafogó” alkotói interjúk bemutatását és a kiállításunk megnyitóját is! Amennyiben összegyűlik az ehhez szükséges összeg, úgy jegyek korlátozott számban elérhetők lesznek, melyről a gyűjtésben résztvevők elsőként fognak értesülni!
Ennek a projektnek – aminek része többek között a rendezői kommentár, az alkotói interjúk elkészítése, a születésnapi vetítés, a hozzá kapcsolódó kiállítás, relikviák felkutatása, digitalizálás, felújítás, stb… – teljes költsége közel 65 millió forint.
Ebben az összegben benne van közel két tucat önkéntesünk több éves munkája, több forgatás eszközeinek bérlése, utazások költségei, technikai eszközök beszerzése, online felületeink létrehozása és fenntartása, rendezvények szervezése, kiállítás rendezése, stb…
Első lépésként ennek egy kisebb részét, 5 millió Ft-ot tűztünk ki célul gyűjtésünknek remélve, hogy ebből ezeknek a költségeknek legalább egy részét viszont tudjuk látni, az alkotókat támogatni és munkánkat folytatni.




Ha kérdésed lenne látogass el a Gyakran ismételt kérdések oldalunkra vagy írj nekünk a safranek@macskafogo.hu címre.
Nagyon köszönjük előre is a támogatásodat, de ha csak megosztod a kampányt, az is nagy segítség! 🙂

Miért jött létre ez a gyűjtés?
A MACSKAFOGÓ rendezői kommentárját, valamint alkotói interjúk felvételét és tervezett bemutatójával egybekötött kiállítást eddig kizárólag magántámogatásokból finanszíroztuk, azonban ezek költsége többszörösen meghaladja pénzügyi lehetőségeinket. Így most láttuk idejét annak, hogy segítséget kérjünk tőletek, más MACSKAFOGÓ rajongóktól, hogy közösen gondoskodhassunk a rajzfilm utóéletéről.
Meddig tart a gyűjtés?
2018 szeptember 9.-én indul és 2018. október 13.-án zárul, de ezzel együtt amennyiben a körülmények úgy diktálják és látjuk értelmét, meghosszabbítjuk a gyűjtést.
Mi az, hogy gyűjtés?
Ez egy un. közösségi finanszírozó gyűjtés vagy kampány (angol nevén crowdfunding campaign) ahol nem adomány gyűjtésről van szó mivel a gyűjtésben résztvevők ajándéktárgyakat és filmes relikviákat vásárolnak. A közösségi finanszírozó gyűjtés egy olyan nemzetközileg népszerű finanszírozó eszköz amelyet az internet és a közösségi média elterjedése tett lehetővé magán személyek, vállalkozások és civil szervezetek számára. Gyűjtésben támogatóként a támogatásodért – és persze türelmedért – cserébe olcsóbban és elsőként juthatsz egy-egy különleges termékhez, ajándéktárgyhoz közben segítve ezzel egy nemes cél megvalósítását is! A mi esetünkben erre azért van nagy szükség mert ezzel tudjuk felhívni a figyelmet munkánkra és legalább részben megpróbálni finanszírozni azt a rengeteg időt és energiát amit beletettünk a Macskafogó utóéletének gondozásába.
Mennyibe kerül ez az egész?
Ennek a projektnek – aminek része a rendezői kommentár, az alkotói interjúk elkészítése, a születésnapi vetítés, a hozzá kapcsolódó kiállítás, relikviák felkutatása, digitalizálás, felújítás, stb… – teljes költsége közel 65 millió forint.
Ebben az összegben benne van közel két tucat önkéntesünk több éves munkája, több forgatás eszközeinek bérlése, utazások költségei, technikai eszközök beszerzése, online felületeink létrehozása és fenntartása, rendezvények szervezése, stb…
Első lépésként ennek egy kisebb részét, 5 millió Ft-ot tűztünk ki célul gyűjtésünknek remélve, hogy ebből ezeknek a költségeknek legalább egy részét viszont tudjuk látni, az alkotókat támogatni és munkánkat folytatni.
Kik segítettéj eddig a projektet?
Olyan magánszemélyek és cégek segítették eddig, akik ugyancsak rajongók, szeretik a MACSKAFOGÓ-t és fontosnak tartják annak fennmaradását és méltó utóéletét. A cégek neveit a gyűjtésünk “Leírás” tab-ján a “Kik vannak az akcióban” rész alatt láthatjátok.
Mire fogjátok fordítani a befolyó összeget?
A MACSKAFOGÓ rajzfilm rendezői kommentár és alkotói interjúk gyártási költségeire, bemutatójára, az ahhoz kapcsolódó kiállításra valamint a rajzfilm utóéletét fogjuk finanszírozni belőle és ha marad, akkor az eddigi költségeket fizetjük ki belőle. Ezen felül pedig adót fogunk fizetni, az ajándék tárgyakat gyártani, postázni és nem utolsó sorban az alkotókat támogatni.
Hol lesz látható a rendezői kommentár és a stáb interjúk?
Az alkotói interjúkat szeretnénk minél több rajongóhoz eljuttatni így azt ingyenes formában tesszük közzé online a bemutató után.
Mikor lehet a rajzfilmet megvásárolni DVD vagy Blu-ray változatban?
Mivel a MACSKAFOGÓ rajzfilm minden forgalmazási joga felett kizárólag a Magyar Nemzeti Filmarchívum rendelkezik, amibe se beleszólásunk se rálátásunk sincsen így sajnos erre a kérdésre csak ők tudnak válaszolni.
Mi történik ha, több pénz érkezik, mint a kitűzött cél?
Minden vásárlás csökkenteni fogja a már eddigi költségeit valamint támogatja az alkotókat és segít gondoskodni a film utóéletéről, például tovább fejlesztjük és üzemeltetjük a www.macskafogo.hu weboldalt és közösségi oldalait, kiállításokat és vetítéseket tudunk szervezni, tartjuk a kapcsolatot az alkotókkal és támogatjuk őket, olyan rajzfilm relikviák digitalizálásának és szakszerű megőrzésének költségeiről tudunk gondoskodni, mint az eredeti képes forgatókönyv, cellek, rajzok vagy a filmplakát, stb. Egyszóval gondoskodunk arról, hogy a MACSKAFOGÓ a neki kijáró módon maradjon fenn a jövő generációi számára.
Mit történik ha, kevesebb pénz érkezik, mint a kitűzött cél?
A befolyt összeget továbbra is az eredeti terv szerint fogjuk felhasználni, azonban értelemszerűen kisebb mértékben.
Hogyan gondoskodtok a rajzfilm utóéletéről?
Tovább fejlesztjük és üzemeltetjük a www.macskafogo.hu weboldalt és közösségi oldalait, kiállításokat és vetítéseket szervezünk, tartjuk a kapcsolatot az alkotókkal és támogatjuk őket, olyan rajzfilm relikviák digitalizálásáról és szakszerű tárolásáról gondoskodunk, mint az eredeti képes forgatókönyv, cellek, rajzok vagy a filmplakát, stb. Egyszóval gondoskodunk arról, hogy a MACSKAFOGÓ a neki kijáró módon maradjon fenn az jövő generációi számára.
Milyen kockázatai vannak a gyűjtésnek?
Előfordulhat, hogy minden igyekezetünk ellenére előre nem látható körülmények miatt nem sikerül időben megtervezni, legyártani és/vagy postázni a megrendelt ajándék tárgyakat. Amennyiben ez előfordulna, igyekszünk minél előbb értesíteni benneteket a csúszás okáról és várható idejéről. Előfordulhat továbbá, hogy egy adott ajándéktárgy gyártása valamilyen előre nem látható oknál fogva módosul vagy meghiúsul. Például egy gyártó visszavonja korábban tett ajánlatát vagy az elkészült áru nem olyan minőségű, mint vártuk, stb. Ilyen esetben felvesszük a kapcsolatot az érintettekkel és a választott ajándéktárgy helyett egy azonos értékű cserét tudunk biztosítani.
Mint hasonló kezdeményezés során nálunk is előfordulhat, hogy előre nem látható külső vagy belső körülmények befolyásolhatják a gyűjtést, a bemutatót, a kiállítást, az ajándék tárgyak tervezését, gyártását és kézbesítését, stb. Ezzel együtt mindent megfogunk tenni annak érdekében, hogy ilyen ne forduljon elő. Kérünk vedd figyelembe, hogy ezt a kampányt hozzád hasonló MACSKAFOGÓ rajongók munkájának köszönhetően jött létre ezért ha esetleg valami lassan is teljesülne kérlek légy türelemmel és megértéssel.
Mit jelent az, hogy “Tervezett kézbesítés?”
Azt, hogy igyekszünk a tervezett kézbesítési idő szerint eljuttatni hozzád az ajándékokat de, mint minden hasonló kezdeményezés során, úgy itt is előfordulhat, hogy előre nem látható körülmények miatt nem sikerül időben megtervezni, legyártani és/vagy postázni a megrendelt ajándék tárgyakat. Amennyiben ez előfordulna, igyekszünk minél előbb értesíteni benneteket a csúszás okáról és várható idejéről. Előfordulhat továbbá, hogy egy adott ajándéktárgy gyártása valamilyen előre nem látható oknál fogva módosul vagy meghiúsul. Például egy gyártó visszavonja korábban tett ajánlatát vagy az elkészült áru nem olyan minőségű, mint vártuk, stb. Ilyen esetben felvesszük a kapcsolatot az érintettekkel és a választott ajándéktárgy helyett egy azonos értékű cserét tudunk biztosítani.
Hol lehet átvenni személyesen a megrendelt ajándéktárgyakat?
Az ajándéktárgyakat postai úton vagy személyesen lehet átvenni Budapesten, ennek pontos helye még szervezés alatt van de mindent megteszünk azért, hogy minél előbb hozzá tudjatok jutni az ajándéktárgyakhoz személyesen is
Ki tervezete az ajándéktárgyakat?
Az ajándéktárgyakat Magyar ipar- és képzőművészek tervezték, mint például: Boldog Anita, Filkey Áron, Forgács Simon és Pap Dávid a rajzfilm alkotóinak közreműködésével: Ternovszky Béla (rendező), Szórády Csaba (animátor) és Hernádi Edit (animátor) tervezte.
Ha vásárolok a gyűjtés ideje alatt akkor tényleg “örökre” kint lesz a nevem az oldalon?
Az “örökre” ebben az esetben azt jelenti, hogy ameddig a www.macskafogo.hu üzemeltetéséről mi gondoskodunk, addig kint lesz, de minimum 2020. december 31-ig.
Bármilyen nevet megadhatok a támogatónak?
Alapesetben a vezetékneved rövidítve a keresztnevedet pedig kiírva fog megjelenni az oldalunkon. Például: Minta Gábor neve M. Gáborként jelenik majd meg. Ha ettől eltérő módon szeretnél megjelenni az oldalon akkor a Pénztárban a “Rendelés jegyzetek” mezőbe írd be, hogy mit szeretnél de kérlek vedd figyelembe, hogy csak a saját neved vagy annak valamilyen variációját tudjuk elfogadni, mint például Minta Gábor esetében: Gábor, Minta, M. Gábor, Minta G.
Lehet anonim módon támogatni a kampányt?
Igen, lehet. Ebben az esetben arra kérünk, hogy a Pénztárban a “Rendelés jegyzetek” mezőbe írd be, hogy: “anonim támogatás”.
Hogy tudok elállni a vásárlástól?
Írj e-mailt nekünk lehetőleg még az ajándék tárgy postázása előtt a safranek@macskafogo.hu email címre benne neveddel, rendelésed dátumával és azonosító számával. Azonosítást követően töröljük a vásárlásod és vissza utaljuk annak összegét.
A postázását követően 14 napig indoklás nélkül visszaküldheted a terméket és vissza utaljuk a vételárat. Ehhez nem kell mást tenned mint felvenni velünk a kapcsolatot a safranek@macskafogo.hu email címen – azonban fontos tudni, hogy a visszatérítés csak a vételárra szól, a postaköltségekre nem.
Lehet ajándéktárgy vásárlása nélkül is segíteni a gyűjtést?
Igen, lehetséges. Ebben az esetben azt javasoljuk, hogy az első “1. Néző csomag“-ból rendelj igény esetén egyszerre többet is. Például 15.000 Ft cél esetén 10 darabot.
Lehet külföldről is segíteni a gyűjtést?
Igen! A vásárlási folyamat során egyszerűen add meg a külföldi szállítási címed! Amennyiben elakadnál vagy kérdésed van lépj kapcsolatba velünk a jobb alsó sarokban látható Chat ablakban vagy emailen a safranek@macskafogo.hu címen.
Más kérdésem van, mit csináljak?
Tedd fel nekünk a safranek@macskafogo.hu email címen!
Dátum | Név |
---|---|
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | Anoním |
2018-09-09 | P. Tamás |
2018-09-09 | B. Aranka |
2018-09-10 | Gy. Imre |
2018-09-10 | J. Gergely |
2018-09-10 | T. Tamás |
2018-09-10 | D. Erika |
2018-09-10 | T. István |
2018-09-10 | S. Adrienn |
2018-09-11 | G. Marcella |
2018-09-11 | Zs. Katalin |
2018-09-11 | B. Anita |
2018-09-11 | R. Edina |
2018-09-12 | G. Péter |
2018-09-12 | S. Gabriella |
2018-09-12 | Sz. Tamas |
2018-09-12 | S. Hajnalka |
2018-09-12 | V. V. Ágnes |
2018-09-12 | M. Olivér |
2018-09-12 | M. Mihály |
2018-09-12 | D. Dénes |
2018-09-12 | L. Lívia |
2018-09-12 | K. Tibor |
2018-09-12 | O. Ildikó |
2018-09-12 | S. Péter |
2018-09-12 | B. Zsuzsanna |
2018-09-13 | H. V. Orsolya |
2018-09-13 | F. András |
2018-09-13 | K. Tibor |
2018-09-13 | K. Tamás |
2018-09-13 | V. Anna |
2018-09-13 | S. Péter |
2018-09-13 | R. Péter |
2018-09-13 | H. Zoltan |
2018-09-13 | V. Áron |
2018-09-13 | N. Daniel |
2018-09-13 | K. Mercedes |
2018-09-13 | S. Krisztina |
2018-09-13 | G. Eszter |
2018-09-13 | D. Peter |
2018-09-13 | B. Tibor |
2018-09-13 | M. Dániel |
2018-09-13 | K. István Balázs |
2018-09-13 | D. Csaba |
2018-09-13 | R. Zsófia |
2018-09-13 | R. Gábor |
2018-09-13 | M. Veronika |
2018-09-13 | T. Tibor |
2018-09-13 | B. Béla |
2018-09-13 | K. Csaba |
2018-09-13 | K. Ákos |
2018-09-13 | H. Petra |
2018-09-13 | N. Komondi |
2018-09-13 | T. Bettina |
2018-09-13 | F. Balázs |
-
Akció!
Karakter rajzok (többféle)
Nem limitáltMaros Zoltán figuratervező által eredetileg is A4-es méretben rajzolt Macskafogó karakter rajzok.
2,500 Ft2,000 Ft+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Azonnal átvehető
-
Igazolvány (többféle)
Nem limitáltMint az közismert, egér hivatalosan csak INTERMOUSE igazolvány birtokában léphet be a Központba.
+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Azonnal átvehető
-
Akció!
Konzerv tolltartó
Nem limitáltA rajzfilmben is látható konzervek kiválóak tollak és egyéb íróeszközök asztali tárolására. A csomag 3 db konzervet tartalmaz!
2,500 Ft2,000 Ft+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Azonnal átvehető
-
Hurrikán gázpasztilla
Nem limitáltBeszereztünk kitűzőnek álcázott Hurrikán gázpasztillákat amelyhez most a működését bemutató kis használati utasítás is jár!
+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Azonnal átvehető
-
Bögre (többféle)
Nem limitáltA Macskafogó rajzfilm figuráit ábrázoló bögrék melyek talpai hivatalos Macskafogó pecséttel vannnak ellátva!
+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Azonnal átvehető
-
Macskatechnikai diafilmek
Limitált (27 db maradt a 32 db-ból)Limitált darabszámban (32!) elérhetővé váltak un. Macskatechnikai diafilmek (3db)! Vajon Safranek melyiket választaná?
+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Azonnal átvehető
-
Színes csoportkép
Nem limitáltMaros Zoltán figuratervező által eredetileg is A4-es méretben rajzolt Macskafogó karakter csoportkép nyomtatott változata!
+ Postaköltség
VÁSÁRLÁSÁllapot: Rendelhető
